top of page

Terméktapasztalatok - anti aging hatás

A korábban WellStar, majd GreenStar által forgalmazott algakeverékek 17 éve bizonyítanak. Ne lepődjünk meg a tapasztalatok széles skáláján! A több, mint 4 000 hatóanyag sok ezerféleképpen hat a sejtjeinkre. A sejtszintű tisztítás, táplálás és védelem segít helyreállítani a szerveink megfelelő működését, és amennyiben sikerül elhárítani a betegségeinket kiváltó okokat, úgy sokat segítenek egészségünk megőrzésében.

Az elkövetkezőkben megismerhetünk néhány kedvező tapasztalatot, ezúton is kihangsúlyozva, hogy aki beteg, forduljon orvoshoz. Minden orvos segítő szándékkal fordul a betegihez, de nem minden orvos tud segíteni! Ebben is segítünk, a tapasztalatokat követően erről is olvashat.

classic.png

K. Ildikó

Évek óta fogyasztom az Imune algát. Arcbőröm minősége rövid időn belül javult, a kozmetikusomnak is feltűnt. A hajam sokkal dúsabb, ami akkor lett szembetűnő, amikor egy régi fotó a kezembe került.

​Sz. Irén

Arcbőröm fiatalodott az Imune algától, nehéz megállapítani a pontos koromat. Körmeim erősödtek, nagyon törékenyek voltak.

Piroska

A hajam kb. a duplájára vastagodott, a körmöm még fiatal lány koromban sem volt ilyen egészségesen szép, a bőrömről nem is beszélve. Mindig száraz volt,  most puha és sima. Sokkal jobb a közérzetem, jobban bírom a munkát a házban és a ház körül.

Feltöltés alatt

​​A friss tapasztalatok feltöltéséig kérjük, tekintse meg a korábbi tapasztalatokat bemutató  videót!

T. Nóra

A bőröm kamaszkorom óta rettenetesen pattanásos, aknés volt, és ez huszonéves koromban sem enyhült.  Az algaszedés hatására elkezdett kitisztulni a bőröm. Van néhány pattanásom, de ha gyorsan vízzel és egy kis olíva olajjal készítek egy egyszerű algapakolást az arcomra, 20 perc után ezek is enyhülnek, a hajszálnyi ráncok pedig teljesen eltűnnek! A hajam 1-2 hónap után észrevehetően dúsabb lett, és a folyton töredező körmeim 1 hónap alatt, ahogy lenőttek, erősek és egészségesek lettek.

Terméktapasztalatok videón

 

A WellStar Green Gold Imune algakeverék egy olyan innovatív készítmény volt, amely a korábbi por termékekre épült, kiegészítve azokat egy további értékes összetevővel, az asztaxantinnal. A kapszulázott változat szükségtelenné tett olyan összetevőket (pl. menta), amelyek az algák európai fogyasztók számára szokatlan ízvilágát igyekeztek elfedni. A kapszula megkönnyítette az adagolást is, ezzel további előnyre téve szert a porral szemben.

A GreenStar Classic Immun Green az eredeti Imune újraszületése azt követően, hogy a WellStar bezárt és a gyártás megszűnt. A gyártás újraindítása egy megállapodás eredménye, amely garantálja az elődjével azonos összetételt és minőséget. Ez a tapasztalatok azonosságát is jelenti!

További terméktapasztalatok

A piros ikonra kattintva PDF formátumban tölthetjük le közel másfél év terméktapasztalatát, azokat, amelyeket az elégedett fogyasztók a szerda esti orvosi előadások Fórumban megosztottak a közösséggel.

Classic Immun Green

 

​A gyógyítás legegyszerűbb módja a saját öngyógyító folyamataink fokozása, ugyanis van egy hatékony védelmi és öngyógyító mechanizmusunk (pl. a seb beforr), ami nemcsak a vírusok, baktériumok és gombák ellen véd, de az érzelmi, lelki hatások okozta következmények ellen is. Ez működik is, amit a számtalan terméktapasztalat igazol. 

Azonban gyakran a betegség kiváltó oka erősebb, mint a védelmi mechanizmusunk (pl. daganatok esetén). Ilyenkor a kiváltó okokat kell megszüntetni, amelyeknek többnyire érzelmi, lelki háttere van. A doktor úr ebben tud hatékony segítséget nyújtani. Érdemes meghallgatni a vele készített riportot annak érdekében, hogy jó irányban kezdjük el keresni a valós megoldást problémáinkra, mert éveket, életet nyerhetünk vele...   

Ha betegek vagyunk, forduljunk orvoshoz!

 

Több, mint 10 éve tartunk online orvosi előadásokat. Ilyenkor nemcsak az előadást hallgathatjuk meg kényelmesen az otthonunkból, de az azt követő FÓRUMBAN kapcsolatba is léphetünk a doktor úrral. Egy egyszerű kérdés, és másként gondolunk a betegségeinkre utána: "Ez és ez a panaszom, mi lehet az oka, mi a megoldás?"

Dr.Budai_1.jpg

Dr. Budai László Károly 28 éves orvosi praxisában mindig is érezte: valami nem kerek a mai orvoslásban. Hiányzik a rendszerből a logika. Egy rákos csontsejt hogyan okozhat áttétet a tüdőben, ahol nincs is csont. És ez csak egy a milliónyi kérdésből, amire a választ kereste. Kutató munkája révén végigjárta az alternatív medicina minden ágát, megismerte tudásuk széles skáláját. De csak azt tapasztalta meg, hogy ugyan az eszközök mások, de rendszerükből a logika éppúgy hiányzik. Márpedig létünk logikus törvényszerűségekre épül. A fizika törvényszerűségeire, a biológia törvényszerűségeire, vagy adott estben az univerzum törvényszerűségeire. Nincs bennük improvizáció - csontsejt addig vándorol, míg tüdősejt lesz belőle - hanem szigorú, kivételt nem tűrő törvények és törvényszerűségek.

 

Newtoni feladat felismerni és leírni ezeket a törvényszerűségeket. Nyitottság és logikus gondolkodás képessége elfogadni és adott esetben tovább gondolni, építeni őket. Budai doktorra mindkettő igaz...

Online orvosi előadások kedd és szerda 20:00 órától

Az előadások kedd és szerda esténként 20:00 órától hallhatók. Belépni néhány perccel az előadás kezdete előtt lehet a Belépés gombra kattintva. Belépéskor kérjük, adja meg a nevét, ezzel is megadva a tiszteletet a közösségnek. A rendszer belépéskor nem igényel jelszót.

bottom of page