top of page

LongLife Premium - összetevők jelentősége

Zöld tea - a hosszú élet itala (EGCG)
Epigallocatechingallat (EGCG) - a zöld tea összetevője, aktiválja a szirtuinokat, meghosszabbítja az enzimek élettartamát. Ezen felül az EGCG késlelteti az öregedési folyamatokat, segíthet megelőzni a kóros véralvadást (szív- és érrendszer), segíthet megelőzni bizonyos rákos sejtek növekedését, megakadályozhatja az influenza kialakulást, rendelkezik antioxidáns hatással, csökkenti a koleszterin-szintet, hozzájárulhat a fogyáshoz, csökkenti az étvágyat. Gátolhatja a plakk kialakulását a fogakon, ezáltal elkerülhető a fogszuvasodás.

Bartos Ágnes, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati és Onkológiai Klinika onkológiai részlegének főorvosa az M5 Multiverzum című műsorában elmondta, minden szervezetben, az egészséges szervezetben is keletkeznek naponta daganatos sejtek, de ha az immunrendszer jól működik, akkor a keletkezett rosszindulatú sejteket el tudják pusztítani az immunsejtek.

Azonban van, amikor ez kevés, a betegség kialakul. A rák évente emberek millióinak halálát okozza, egyike az emberiség előtt álló legnagyobb egészségügyi kihívásoknak. Az immunrendszerünk erősítésén túl, a zöld teában található EGCG egyike lehet azon eszközöknek, amelyekkel fokozhatjuk a védekezést a gyilkos kór ellen.

AMIKOR ISMERT ONKOLÓGUS A TERMÉSZETET HÍVJA SEGÍTSÉGÜL A SAJÁT GYÓGYULÁSÁHOZ

 

A zöld teában található EGCG nem csupán az anti aging hatásáról vált ismertté, hanem daganat ellenes hatásáról is.

 

Kleine-Gunk professzor anti aging előadása során egy olyan történetet is elmesélt a zöld teában található értékes összetevővel (EGCG) kapcsolatban, amely a kellemes italt sokkal magasabb dimenziókba emeli. Elsősorban azok figyelmébe ajánljuk a videó megtekintését, akik egyszerre kívánják lassítani az öregedési folyamatokat és célzottan támogatni az immunrendszerüket a daganatos és más megbetegedések ellen.

 

Neves orvosi szaklapokban tanulmányok sora jelent már meg az EGCG jótékony hatásáról, tanai lehetünk annak a folyamatnak, amikor az akadémikus orvoslás és a természetgyógyászat azonos eszközökkel dolgozik azonos célokért.

Ezúton is köszönetet mondunk Bocsné Gruff Renátának az élvezetes előadás színvonalas fordításáért! A teljes előadás itt megtekinthető: >>>
Mi az az EGCG a zöld teában? 
Rákellenes hatású: az EGCG látszólag erős antioxidáns hatású a szabadgyökökkel szemben, amelyek olyan instabil molekulák, melyek károsíthatják az egészséges sejteket, ezáltal rák alakulhat ki. A 2011-ben, a Biokémiai Gyógyszertan által kiadott tanulmány szerint az EGCG bizonyítottan gátolja a tumor-növekedést számos kémcsöves kutatásban, beleértve a gyomor-, tüdő-, máj-, mell- és végbélrákot. Továbbá elősegíti a rákos sejtek elhalását. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az EGCG ígéretes gyógymódot jelenthet a rákos betegek számára, akár önmagában, akár más terápiákkal együtt.

Egészséges agy: A kezdeti kutatási eredmények szerint az EGCG-nek szerepe lehet az idegsejtek működésének javításában és a degeneratív agyi betegségek megelőzésében. Több megfigyeléses tanulmány is kapcsolatot talált a zöld tea gyakori fogyasztása és az időskori agyi leépülés, Alzheimer-kór és Parkinson-kór alacsonyabb kockázata között. Az EGCG fokozhatja a memóriát és a figyelmet is, valamint csökkentheti a fáradtságot és frissítő, nyugtató hatással lehet az agyra.

 

Egészséges szív: Kutatások azt mutatják, hogy az EGCG támogatja a szív- és érrendszer egészségét, ugyanis csökkentheti a vérnyomást, a koleszterinszintet, és a vérerekben felhalmozódó lerakódások mennyiségét. Ezek mind olyan pozitív hatások, melyeknek köszönhetően az EGCG hozzájárulhat a szívbetegségek kockázatának csökkentéséhez.

images_large.jpeg
Egészséges vércukoszint: Az EGCG fogyasztása nagy segítséget jelenthet a 2-es típusú cukorbetegség, illetve acukorbetegség „előszobájának” számító inzulinrezisztencia megelőzésében és kezelésében. Kutatások szerint az EGCG javíthatja az inzulinérzékenységet, csökkentheti a megemelkedett vércukorszintet.
Védelem a fertőzések ellen: az EGCG károsítja a baktériumok külső membránját, csökkenti a baktériumspórák számát a szervezetben, így hatékonyan küzd a fertőzések ellen. Emellett a zöld teát tartalmazó szájvíz bizonyítottan hozzájárul a fogak felszínén kialakuló lepedék és a fogínygyulladás (gingivitis) csökkentéséhez.
​Gyulladásgátlás: a legújabb kutatások szerint a krónikus, vagyis hosszú ideig fennálló gyulladás közös tényező lehet számos gyakori betegség kialakulásában. Gyulladások nyomán kialakulhat reuma, szívbetegség, cukorbetegség, asztma, rák, vagy akár Alzheimer-kór is. Az EGCG hatékony gyulladáscsökkentő szer, elnyomja a szervezetben keletkező gyulladáskeltő anyagokat (pl. a TNF-alfát).

Testsúlycsökkentés: az EGCG támogathatja a fogyást is, különösképpen a zöld teában természetesen előforduló koweinnel együtt fogyasztva. Elnyomja egy olyan enzim aktivitását, ami a noradrenalin lebontásáért felel. Ennek eredményeképp megnövekszik a noradrenalin szintje a szervezetben. Ez a hormon fokozza a zsírsejtek lebontását, amelyek így felhasználhatóak energiaként.

 

Öregedésgátlás (anti-aging): tudományos kutatások szerint a zöld teában található EGCG megelőzheti az úgynevezett telomer-rövidülést. A telomerek rövidülése hatással van a biológiai életkorra és növelheti bizonyos betegségek kockázatát. Az EGCG tehát segíthet megelőzni az öregedést, illetve egyéb, egészségre gyakorolt jótékony hatásaival is hozzásegíthet a hosszabb élethez.

zold-tea-fogyas.jpg
LongLife Premium - több, mint telomeráz-aktivátor
A képre kattintva további hasznos információkhoz juthatunk arról a 100% természetes készítményről, amely nemcsak az immunrendszerünk erősítésében segít, védi a szervezetünket a megbetegedésektől, de igazoltan lassítja az öregedési folyamatokat is.
ReNewLife_1.jpg

Ahogy az egészség is komplex, úgy az öregedés ellen is több szinten kell fellépni! Ebben segít az a több ezer hatóanyag, amelyeket a készítmény a telomeráz-aktivátor felül tartalmaz. Ezekről olvashatunk az alábbiakban.

Óriási felfedezés volt, amikor találtak egy természetes hatóanyagot, amelyik képes a telomeráz aktiválására, és így a telomér visszaépítésére. A természetes hatóanyagokat kutató Geron Corporation TA65 névre keresztelte ezt a molekulát, és több ezer klinikai vizsgálattal kimutatta, hogy a TA65 képes a telomér helyreállítására, így az öregedés lassítására, egyúttal az időskorral járó betegségek megelőzésére, illetve a betegek állapotának javítására.

A LongLife Premium legfontosabb hatóanyagai

 

A megfelelő életmódot semmi nem helyettesíti! Viszont a szervezetünket hatékonyan tudjuk támogatni a természet svédasztaláról olyan hatóanyagokkal, amelyek segítik sejtjeinket, szerveinket abban, hogy egészségesen és vitálisan, minél közelebb kerülhessünk a génjeinkbe programozott legfelsőbb életkor határáig. Német készítmény, német minőség, magyar pénztárcáknak is elfogadható áron...

Telomer_LR.jpg
D-vitamin_LR.jpg
Polifenol_LR.jpg
ZoldTea.jpg
1_FB_SABLON_RNL_pár.jpg
Doki_01.jpg

Telomerek: ki más tudná a legjobban bizonyítani a hosszabb telomerek működését, ha nem a 97-108 éves emberek? A The Journals of Gerontologyban megjelent anyagban az egészséges idős emberek és a rossz állapotban lévő idősek telomerjeit hasonlították össze. Röviden: az egészséges szívű, tiszta gondolkodású, normális vérnyomású és jó tüdejű idős emberek telomerjei sokkal hosszabbak voltak, mint azoké, akik ugyanilyen idősek voltak, ám rossz állapotban. “A telomeráz enzim jelenlétében a sejtek nem veszítik el az osztódási és növekedési képességüket..." >>>

Hármas hatás az algák révén: sejtszintű tisztítás, táplálás és védelem. Eltávolítják a méreganyagokat, megszüntetik a hiányállapotot és megvédik a sejteket a szabadgyökök romboló hatásától. Erősítik a szervezet immunrendszerét és öngyógyító képességét, valamint jelentős antivirális hatással rendelkeznek. Több ezer hatóanyag szinergiája, teljes vitamin skála, összes esszenciális aminosav és esszenciális zsírsavak, enzimek, mikroelemek (spirulina platensis, chlorella vulgaris, lithothamnium calcareum, haematococcus pluvialis algák). >>>

D-vitamin: megelőzi a csontritkulást, depressziót és a gyulladásokat! Ezen felül nagyban elősegíti az immunrendszer működését, így a szervezet védekezőképességét is támogatja. Ennek az az oka, hogy a fehérvérsejtek egyes fajtái, amelyek felelősek a baktériumok, illetve a vírusok elpusztításáért, a vér alacsony D-vitamin-koncentrációja esetén nem lendülnek akcióba, így a szervezet védtelen a különböző fertőzések, például légúti megbetegedések vagy a vírusok ellen! >>>

​Polifenolok: elsősorban a gyulladásgátló hatásukat érdemes kiemelni. Az alacsony küszöbértékű gyulladásokat gyulladáskeltő citokinek okozzák, amelyek a szájban és fogakban található gyulladások, valamint a táplálékkal bevitt zsír és testzsír hatására alakulnak ki. Ezek a negatív tényezők lerövidítik a telomerek hosszát és a károsodás következtében sejtjeink gyorsabban öregszenek. Gyorsabban öregszünk, hamarabb betegszünk meg, és végül korábban halunk meg. >>>

Epigallocatechingallat (EGCG) - a zöld tea összetevője, aktiválja a szirtuinokat, meghosszabbítja az enzimek élettartamát. Ezen felül az EGCG késlelteti az öregedési folyamatokat, segíthet megelőzni a kóros véralvadást (szív- és érrendszer), segíthet megelőzni bizonyos rákos sejtek növekedését, megakadályozhatja az influenza kialakulást, rendelkezik antioxidáns hatással, csökkenti a koleszterin-szintet, hozzájárulhat a fogyáshoz, csökkenti az étvágyat. Gátolhatja a plakk kialakulását a fogakon, ezáltal elkerülhető a fogszuvasodás. >>>

A LongLife Premium a WellStar ReNewLife készítményre épül és olyan összetevőket tartalmaz, amelyek a hármas hatást - sejtszintű tisztítás, táplálás, védelem - kiegészítik egy negyedikkel: sejtfiatalítás. Az egyes összetevők nem csupán az öregedési folyamatokat lassítják (mint telomeráz-aktivátor és antioxidánsok), de erősítik a szervezet öngyógyító folyamatait, sok esetben extra energiát is adva a fogyasztóknak, életkortól függetlenül. ​​LongLife Premium a Német Anti Aging Társaság elnöke által ajánlott Imune ReNewLife továbbfejlesztett változata. >>>

GreenStar Imune - egy termék, 4-féle alga, 4 000 hatóanyag. Ráadásul természetes, felszívódása 90% feletti, és épp olyan arányban találhatók meg benne az értékes hatóanyagok, ahogy arra a szervezetünknek szüksége van. Energetizál, antivirális hatással rendelkezik és hatékonyan támogatja szervezetünk öngyógyító folyamatait. A természet tudja... Nincs tehát szükségünk 40-féle egészségmegőrző szintetikus színes pirulára, egy vagyont költve rájuk. Helyette itt a természet évmilliárdok óta bizonyító valós megoldása, bárki számára elérhető áron. >>>

bottom of page